Pajzsmirigy1+Immun2 és Sejtvédelem3
Az organikus (szerves) szelén
1969-ben az Apollo űrhajó holdpor mintákat hozott a Földre
Ezekben a mintákban szelén is volt. Talán nem véletlen, hogy maga a szelén szó a régi görög „selene” szóból származik, ami azt jelenti: Hold. Viszont egészen az 1980-as évek elejéig a tudósok nem szenteltek túl nagy figyelmet a szelénnek, mint ahogy annak sem, milyen hatással van a szervezetre. A kutatók az utóbbi évtizedben kezdik megérteni, mennyire létfontosságú a szelén.
A szelén esszenciális tápanyag (ásványi anyag)
A szelén egyike az „esszenciális” tápanyagoknak, ami azt jelenti, hogy az emberi szervezet nem képes maga előállítani, azt élelmiszerekkel kellene felvennünk. És, hogy miért csak kellene?
Mert a kilúgozott földek szeléntartalma – különösen Európában – drasztikusan csökkent az elmúlt 60 évben, így az élelmiszerekkel elfogyasztott szelén mennyisége kevesebb, mint a felére esett vissza (az ivóvíznek gyakorlatilag nincs jelentős mennyiségű szelén tartalma). Ez gondot is jelent az egészségügyi szakembereknek, akik az élelmiszerek, illetve a talaj szelénpótlását már 2005 óta szorgalmazzák…
Csakis szerves, biológiailag aktív organikus minőségű szelént válassz!
Szelén kiegészítők szedésével biztosíthatjuk a megfelelő szelénbevitelt, de azért vannak különbségek. A szelén többféle formában létezik; ilyen például az l-szeleno-metionin (organikus, szerves szelén), nátrium-szelenit és nátrium-szelenát vagy például nátrium-hidrogén szelenit formában.
A szelenit és a szelenát nem más, mint a szelén szervetlen formái, felszívódási rátájuk kisebb hatásfokú mint a szerves szelén forma esetében, ráadásul a szervetlen szelénformák sajnos magukban hordozzák a szelénmérgezés eshetőségét is.
A szelént tartalmazó étrend-kiegészítők közül a L-szeleno-metionin (szelén metionin, azaz organikus szelén) hasznosul a legjobban, kb. 90%-ban felszívódik a vékonybél kezdeti szakaszáról.
Az emberek számos olyan szelénfüggő enzimmel rendelkeznek ún. szelenoproteinekkel, amelyek csak szelén jelenlétében képesek működni. A tudomány, jelenlegi állása szerint 25 szelénfüggő enzimet azonosított eddig, amelyeknek a biológia szerepe rendkívül sokrétű. Az emberi szervezetben kb. 3-14 mg szelén található. Ennek többsége a májban, a vesében, az izomban és a vérplazmában található.
A glutation-peroxidáz antioxidáns enzim felépítésében is részt vesz, hiányában termelődik ugyan az enzim, de nem képes a megfelelő feladatát ellátni, am védené a telítetlen zsírsavakat és sejthártyákat az oxidációtól. A közelmúltban antioxidáns hatása mellett kimutatták a pajzsmirigy aktivitásában betöltött szerepét, (a szintén szelenoprotein I. típusú jodotironin-dejodináz enzim aktív centrumának részeként, amely ez előhormon tiroxint alakítja át aktív trijódtironinná.).
Tudtad a szelénről, hogy?
Összetevők: tömegnövelő szer (mikrokristályos cellulóz); maltodextrin; csomósodást gátlók (talkum, szilícium-dioxid); fényező anyag (zsírsavak); L-szeleno-metionin.
Adagolási javaslat: Naponta 1 tablettát bő folyadékkal nyeljünk le!
Kúraidő: A minimumkúra időtartama 3 hónap, a maximumkúra 6 hónap.
Hatóanyag |
1 tablettában |
Szerves szelén |
100 µg (181,8 *NRV%) |
*NRV%: napi beviteli referencia érték %-a felnőttek esetében |
Figyelmeztetés: Ne lépje túl az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget! Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot! A készítményt tartsa gyermekektől elzárva!
Tárolás: Gyermekektől elzárva, száraz, hűvös, sötét helyen. A termék kupakját mindig gondosan zárja vissza!
Az étrendkiegészítő nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot!
Az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek és nem garantált, függően az egyén szervezetének hatóanyag felhasználásától.
A kép csak illusztráció, a termékleírást minden esetben olvassa el!
A Trans-Sped környezetbarát szolgáltatása az országos elérhető ZERO, csomagolásmentes kiszállítást biztosít. A megrendelt termékeket eredeti csomagolásában zárható, mosható, többször használatos ládákba helyezik. Ezáltal a kiszállításkor nem keletkezik felesleges csomagolóanyag, helykitöltő anyag, hiszen a vásárló csak kipakolja a megrendelt árut és visszaadja a dobozt a futárnak.
Rendelje házhoz a futárt! Ha a futárra bízza a csomagját, akkor egy gyors, rugalmas és igényeihez szabható megoldást választ. Fizetési lehetőségek: - futárnál történő utánvéttel (készpénz vagy bankkártya) - online bankkártyával történő fizetés
Országosan több, mint 400 településen több, mint 1000 GLS CsomagPont vár. A GLS CsomagPont üzleteinek nagy része hosszú nyitvatartással áll rendelkezésre, így munkaidő után, akár szombaton is kényelmesen átveheted csomagodat. Fizetési lehetőségek: - csomagpontban/automatánál utánvéttel (készpénz vagy bankkártya) - online bankkártyával történő fizetés
A FoxPost csomagautomatái segítségével egyszerűen, időtakarékosan és kényelmesen vehetsz át online rendelt termékeket, összekötve a napi bevásárlást a csomagátvétellel. Mindezt ott, ahol neked épp útba esik! Keresd a hozzád legközelebbi csomagautomatát: https://www.csomagvarazslo.hu/automatakereso Fizetési lehetőségek: - Automatánál történő utánvét (csak bankkártyával) - online bankkártyával történő fizetés
Rendelje házhoz a futárt! Ha a futárra bízza a csomagját, akkor egy gyors, rugalmas és igényeihez szabható megoldást választ. Fizetési lehetőségek: - futárnál történő utánvéttel (készpénz vagy bankkártya) - online bankkártyával történő fizetés
Válaszd ki a webáruházban a neked tetsző termékeket, majd a kiszállítási lehetőségeknél kattints a MPL Csomagautomatára! A legtöbb MOL PostaPont napi 24, a Coop PostaPontok többsége pedig 12 órában nyitva tart, így a munka előtt és után is elhozhatja a csomagját. Válassza a 210 Coop vagy a 195 MOL PostaPont egyikét! Válassza a PostaPontok egyikét, és kérje csomagját a több mint 2500 posta egyikére!
Amennyiben csomagját külföldre rendelné, a csomagolási- és postaköltségről kérjük, egyeztessen ügyfélszolgálatunkkal, a +36-30/7188644-es telefonszámon vagy az info@naturcentrum.hu e-mail címen. Nemzetközi rendeléseket csak előre utalással áll módunkban teljesíteni.